Az elmúlt hónapok felújítási munkálatai során jelentősen megújult a Budavári Palotában található Országos Széchényi Könyvtár VII. szinti déli olvasótere, amelyet 2022. október 17-én nyitottak meg újra a látogatók előtt.
A déli olvasótér gazdaságos világítást, korszerű bútorzatot, új asztalokat és székeket kapott; a közeljövőben pedig új, energiatakarékos olvasólámpák is érkeznek, így a terem energiafelhasználása 70%-kal csökken.
„Nagyobb szükség van a könyvtárakra, mint korábban, és nagyobb szükség van arra, hogy az itt jelenlévő szaktudás, kutatói segítség mellénk álljon akkor is, ha laikusként érdeklődünk valami iránt, és akkor is, ha komoly kutatási munkát végzünk. Újra nagy szerepe van annak, hogy a könyvtárak munkatársai segítsék az ország kutatásainak minél sikeresebb megvalósítását Az OSZK mint az ország, a nemzet könyvtára, viszi a fáklyát, jó projektekkel áll elő“ – fogalmazott Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.
A déli olvasóterem jelentős átalakuláson ment keresztül. A csaknem harmincezer kötetet kiállító terem világítását teljesen kicserélték, korszerű fényforrásokkal látták el, így az épület ezen részén az energiafelhasználást 70 %-al csökkentették, ami napjaink energiaválságában kiemelten fontos.
Az olvasószolgálat is új munkaállomásokat kapott, a kiadópultokat látványos mintázattal és feliratokkal látták el.
Hamarosan új asztali fényforrásokkal és más kiegészítő bútorelemekkel is ellátják az olvasótermet.
Rózsa Dávid, a könyvtár főigazgatója ismertette az egyik újdonságot is: az ablakok felett helyet kaptak az olvasásról és a könyvtárról szóló idézetek, amiket többek közt olyan híres és bölcs ikonoktól kölcsönöztek, mint pl: Babits Mihály, Vörösmarty Mihály és Tompa Mihály, Descartes, vagy Tolkien.
Új szolgáltatás is várja a látogatókat. A VII. emeleti felújított déli olvasóteremben – ahol a törzsgyűjtemény található – , újfajta kényelmi szolgáltatásként két új és könnyen kezelhető önkiszolgáló szkennert is biztosítanak.
Az energiahatékonysági szempontokat is figyelembe véve az olvasótermek használatát az alábbiak szerint módosították:
- A különgyűjtemények használatát ezentúl két olvasóteremben biztosítják.
- A Kézirattár, a Régi Nyomtatványok Tára, a Színháztörténeti és Zeneműtár, valamint a Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár a jövőben a VI. emeleti színháztörténeti és zeneműtári olvasóban fogadja a Látogatókat.
- A Történeti Fénykép- és Videótár továbbra is a VII. emeleti Kápolnatérben várja olvasóit.
- Az új önkiszolgáló szkenner-szolgáltatás a különgyűjteményeknél is megtalálható, a nagyobb kényelem és hatékonyság érdekében.
A különgyűjteményi olvasótermek használata előzetes helyfoglaláshoz kötött. Az OSZK munkatársai a helyfoglalas.kulongyujtemenyek@oszk.hu e-mail- címre várják a jelentkezést.
Kép forrása: oszk.hu