V. Naszályi Márta az elmúlt három hónapban akadályozta a képviselők munkáját a testületben: csak a saját javaslatait volt hajlandó tárgyalásra bocsátani, a baloldali és a jobboldali képviselőkét nem.
Fazekas Csilla választási győzelmét követően jobboldali többség alakult ki a képviselő-testületben és az önkormányzati bizottságokban is. A bizottsági átalakítást V. Naszályi Márta többször próbálta akadályozni, valamint keresetlen szavakkal is illette. A polgármesternek ezekről a helyekről a „pénz és hatalom” jutott eszébe, míg korábban, amikor a baloldal hasonló arányban birtokolta a helyek többségét, nem voltak hasonló gondolatai, aggályai. A Fidesz-KDNP képviselői szeptemberben elsőként az új fűtéstámogatást terjesztették elő, azonban a polgármester megakadályozta ennek napirendre vételét. A következő testületi ülésen aztán, lemásolva a javaslat fő elemeit – de jelentősen szűkítve a kedvezményezettek körét – saját előterjesztést nyújtott be. Ezt az új többség is megszavazta, amit azzal indokoltak, hogy a fűtéstámogatás nem lehet politikai csatározások tárgya.

Pénzügyi zavarok
A jobboldali képviselők szerint az önkormányzat pénzügyei teljesen átláthatatlanok, nem lehet tudni pontosan, hogy mennyi pénzt költöttek el. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a benyújtott költségvetési tervezet sok milliárd forintos működési hiánnyal számol. Ebben a helyzetben azt tartják a legfontosabbnak, hogy visszafogják a költéseket a helyzet tisztázásáig, majd különböző időtávokra szóló stratégiák mentén fejlesszék a kerületet. V. Naszályi Márta szerint felelősen gazdálkodtak, a jobboldal szerint azonban az elmúlt három évben nem volt átgondolt koncepció, a baloldal és a polgármester a háttéralkuik mentén rángatták az önkormányzatot. Példaként azt hozzák fel, hogy csak a Polgármesteri Kabinet éves költségvetése 300 millió forintra rúg, miközben V. Naszályi Márta ennek a harmadát is sajnálta a kerületiek fűtéstámogatására.

Jegyzői kifogások
Az elmúlt hónapokban Németh Mónika, az I. kerület jegyzője többször törvényességi kifogással élt a képviselők előterjesztéseivel szemben. Állítása szerint ennek nem politikai, hanem szakmai okai voltak. Azonban amikor Varga Dániel képviselő mindössze egy félmondatot változtatva ismét beadta a polgármester egyik előterjesztését, törvényességi észrevétel érkezett a jegyzőtől, pedig az előző ülésen ugyanazt az előterjesztést még teljesen rendben találta. Mi történhetett a javaslat törvényességével?

