A Szentháromság teret és a műemléki épületek környezetét 2015-ben újították fel. A területhez kapcsolódó zöldfelületi fejlesztés akkor azonban még elmaradt. Idén márciusban írták ki a Budapest, I. kerület Szentháromság tér zöldterületi fejlesztése című pályázatot, aminek június végén volt az eredményhirdetése, most pedig a tervek bemutatása zajlik, szavazással egybekötve a Budavári Önkormányzat oldalán, ahol az alábbiakat írják:
„Új szakaszba lépett a Szentháromság tér megújítása: a szakmai zsűri már kiválasztotta a nyertes tervezőcsapatot. A díjazott pályamunka azonban még messze nem a tér végleges kinézetét tükrözi. A tervezés valójában csak most kezdődik! Ehhez pedig szükségünk van az Önök véleményére is!”

Az oldalon 7 csapat terveit lehet megtekinteni, mindegyiket egy-egy fantázianévvel címkéztek fel a könnyebb megkülönböztethetőség érdekében. A pályamunkákat végiglapozva lehet leadni a voksot a legjobb ötletekre. Mindegyik tervhez csatolták a műszaki leírást és a hozzá tartozó bírálatot, azaz a zsűri véleményét is. A kerületiektől most azt kérik, jelöljék be, mi az, ami tetszik nekik, illetve mi az, amit semmiképp sem szeretnének a jövőben a téren látni.
A terület jelenlegi formájában is értékes eleme a Budai Várnegyednek és a Polgárvárosnak, hiszen a sűrű beépítettségű Várnegyedben jelenleg ez az egyetlen nagyobb kiterjedésű zöldfelület, közpark, ami egy állandó és nyugalmas zöld oázis is lehetne ideális esetben.
A Várnegyed Polgárvárosi részének leginkább frekventált területrésze a Mátyás-templom és a Halászbástya környezete. Évente nagyon sok turista látogatja meg ezeket az építészeti és kulturális nevezetességeket, óriási embertömeget és ezáltal terhelést generálva környéken. A téren található ez az önkormányzati tulajdonú közpark, ahonnan a legszebb rálátás adódik a Mátyás-templomra is.
Fontos megemlíteni, hogy a tervpályázat jelenleg egy ötletbörze, aminek egyelőre nincs kötelező ereje. A testület nem látott konkrét fejlesztési terveket a területre vonatkozóan.
Kép forrása: Budavári Önkormányzat