Az Egyszülős Központ több mint tízezer családnak nyújtott segítséget 2022-ben, és segít a továbbiakban is
Tavaly megnyílt az új Egyszülős Központ Budán is, a Déli pályaudvar mellett.
Tavaly megnyílt az új Egyszülős Központ Budán is, a Déli pályaudvar mellett.
A leromlott állapotú szecessziós palota-szálló 1918-ban nyitotta meg kapuit és 2021. novembere óta nem fogad vendégeket.
Nem tervez téli leállást a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., portfólió-csökkenéssel azonban számolni kell.
A Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvénysorozat idén a 150 éves intézményes magyar műemlékvédelem előtt tiszteleg.
Az augusztus 19-i, világsztárokat felvonultató koncert a Szent István Napi ünnepségsorozat részeként kerül megrendezésre.
Szeptember 3-án gazdag programkínálattal és piknikkel várnak minden érdeklődőt a Szitakötő Játszótér melletti füves területen.
Budavár 5. számú választókörzetében szeptember 11-én időközi önkormányzati választást tartanak. Mutatjuk a jelölteket!
Az ebösszeírási kötelezettség teljesítését és a benyújtott adatlapok valóságtartalmát az önkormányzat munkatársai szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik: állatvédelmi bírságra számíthat, aki elmulasztja.
Történelmi szárazság sújtja Európa nagy részét és hazánkat; az élelmiszerárak féken tartása miatt hoztak most döntést.
A láthatatlan gyilkos című produkció 2023 környékén kerül majd a magyar mozikba.