Immáron negyedszer startol el a Hungaricool termékverseny, amellyel lehetőséget és támogatást adnak a magyar kistermelőknek, illetve a családi cégeknek. Jelenkezni december 6-ig lehet.
A Hungaricool a SPAR Magyarország és a K&H által közösen szervezett termékverseny, célja egyrészt hogy új, eddig még széles körben – országos kiskereskedelmi láncokban – nem kapható termékekkel bővítse az INTERSPAR üzletek kínálatát, másrészt segítséget, szakmai támogatást és piacra kerülési lehetőséget nyújtson a hazai vállalkozások számára.
Az idei Spar és a K&H Hungaricool termékversenyre, Magyarországon előállított élelmiszer- és nem-élelmiszer termékeket várnak, amelyek új fejlesztésűek, vagy ha már léteznek, a kiskereskedelmi láncokban széles körben még nem kaphatók – tájékoztatott a Spar és a K&H csoport közleményében.
Fontos szempont a magas minőség, de vizsgálják a termék egyéb tulajdonságait, például érdekességét, különlegességét, egészségtudatosságát, illetve azt, hogy mennyire piacképes a benevezett áru. A termékverseny célja, hogy támogassák a magyar kistermelőket, együttműködési lehetőséget kínáljanak azoknak a családi cégeknek, egyéni vállalkozóknak, akik megfelelnek a feltételeknek.
A győztesek lehetőséget kapnak arra, hogy az eredeti ízkombinációjú, ötletes élelmiszer-, vagy non-food termékeikkel bekerüljenek a Spar üzleteinek és webshopjának kínálatába.
Az eddigi három Hungaricool eredményeképpen, 26 győztes beszállító összesen több mint száz magyar termékcikkel van jelen az Interspar áruházlánc polcain.
A program részeként a Spar Beszállítói Akadémián folyamatos mentorálással segítik a nyerteseket a minőségügyi, marketing és logisztikai folyamatok terén. A K&H a Hungaricool 2022/23-as, 4. évadában pénzügyi tanácsadóként támogatja a termékverseny pályázóit. A pénzintézet a nyerteseket személyre szabott pénzügyi tanácsadással és finanszírozással is segíti.
A tájékoztatás szerint tejek, tejtermékek, fagyasztott készítmények, zsírok és olajok, feldolgozott vagy szárított zöldségek, gyümölcsök, édességek, gabonafélék, hús-, sütő-, és tojástermékek, sók, fűszerek, levesek, szószok, mártások, saláták, szendvicskrémek, biotermékek, speciális élelmiszerek, bébiételek, kényelmi ételek, élelmiszer-adalékok, italok és állateledelek kategóriacsoportban várják a kihívásra jelentkezőket!
A korábbi három versenyen csaknem félezer induló mutatta be termékeit, a legtöbben italokkal, kávékkal, lekvárokkal, reform-élelmiszerekkel neveztek. Az eddigi tapasztalatok szerint egyre több egészségtudatos, “minden-mentes”, termék jelenik meg a pályázatokban, ugyanakkor hagyományos ételekkel is sokan jelentkeznek – tájékoztattak a szervezők.
Jelentkezni 2022. december 6-ig, az online jelentkezési kérdőív kitöltésével a hungaricool.hu oldalon lehet, ahol a pályázati feltételek is részletesen megismerhetők.