Fazekas Csilla, a Budai Polgári Közösség elnöke Dr. Sándor Péterné és Marschall Máté önkormányzati képviselőkkel együtt első alkalommal adta át és ezzel útjára indította a Budavári Vándorbölcsőt. A vándorbölcső programhoz csatlakozást Dr. Sándor Péterné, Gulyás Gergely Kristóf, Marschall Máté, Dr. Patthy Szabolcs, és Timár Gyula önkormányzati képviselők kezdeményezték, a Budavári Önkormányzat képviselő-testülete pedig júniusban fogadta el a kezdeményezést.

A program segítségével azt a hagyományt kívánják feleleveníteni, amikor a kisbabákat még bölcsőkben ringatták és a kiságyak több nemzedéken keresztül családról családra jártak. A program ötletgazdái egyúttal ösztönözni is szeretnék az első kerületben élőket arra, hogy a gyermekeket vállaló családokra kiemelt figyelmet fordítsanak.
A bölcső decemberben vándorol majd tovább, így folyamatosan lehet jelentkezni a budaipolgarikozosseg.hu oldalon.
A bölcső az Ágymester Manufaktúra, a hozzá tartozó kelengyecsomag pedig Barkácsanyu munkája.
