Kovács Ákos élete ezer szállal kötődik az első kerülethez. Évekig itt működött szerelem vállalkozása az Andante borpatika és kapcsolatuk kezdetén a feleségének is az első kerületbe járt udvarolni, mert szíve választottja a Krisztina tér szomszédságában lakott.
Az Arénában még nem volt akusztikus jellegű, három évtizedet átölelő nagy koncertje. Miért pont most jött el az ideje?
Az Arénába – ha szabad így fogalmazni – szinte hazajárunk: számos alkalommal játszhattam itt, sokszor dupla telt ház előtt. A nyári miniturné és a szintén dupla telt házas, őszi Opera-koncert után életünkben először szervezünk ültetett, akusztikus koncertet a Papp László Budapest Arénában. A HARMINC ÉV című jubileumi előadásunk anyagát szeretnénk kipróbálni ebben a térben is. Ennek azért most jött el az ideje, mert – ahogyan a műsor címe is jelzi – idén harminc éve vagyok szólista.
Milyen meglepetésekre számíthat a közönség a koncerten?
Az előadásunk két felvonásban vonultatja fel három évtized munkáját: a versektől az egy szál zongorakísérettel előadott, intimebb hangulatú dalokon át eljutunk az előbb vonósnégyessel, majd később komoly létszámú filharmonikus zenekarral és kórussal megerősített hangzásig. Az Operaház gyönyörű épületében elképesztően, megdöbbentően hatott ez a műsor, katartikus élmény volt. Reméljük, ez december 16-án a Papp László Budapest Arénában sem lesz másképp.
A Hello volt az első szólóalbumának, a 30 évvel ezelőtt megjelent Karcolatok című lemeznek talán a legnagyobb slágere. Emlékszik még milyen körülmények között született a dal?
1992-t írtunk, kezdő szólistaként a stúdióban babráltam az akusztikus gitáron. Hello, hello: ezt az egy szót ismételgettem az akkordok mellé, csak magamban énekelgetve, mert még nem volt kész a szöveg, sőt azt sem tudtam, hogy ebből valaha dal lesz. Dorozsmai Péter, a legendás dobos és producer, akinek a stúdiójában már korábban is sok lemezt rögzítettünk, meghallotta ezt a dünnyögést, és azt mondta, a zenei ötletet mindenképp rögzítsük, mert ígéretesnek tartja, és ha szöveget írok rá, semmiképp ne hagyjam ki, hogy Hello. Így kezdődött. Aztán ő fantasztikus hangszereléssel emelte meg a dalt, és az sem volt mellékes, hogy komoly klip is készült rá, ami a reflektorfénybe lökte az egész albumot. Eddig már több mint százezer példány kelt el belőle, most pedig újra kiadtuk dupla LP-n: a Karcolatok jubileumi újrakiadásán az eredeti lemezanyagon kívül számos extra felvétel is helyet kapott, az impozáns fotóanyagról nem is beszélve.
Milyen emlékek kötik az első kerülethez, a Várnegyedhez?
Itt üzemelt sokáig az Andante Borpatika, ahol a jóféle bor mellé művészetet is kínáltunk: szerény pódiumunkon megfordult jazz-, opera- és népzenei produkció egyaránt, állandó fellépőink között olyan komoly művészeket tarthattunk számon, mint Berecz András mesemondó, Eperjes Károly, Cseke Péter, Sára Bernadette vagy Besenczi Árpád színművészek, Szegedi Csaba operaénekes, de a sor még sokáig folytatható lenne. A borászok is otthonuknak tekintették a helyet, legendás rendezvényeket tartottak itt: aki valaha betért hozzánk Áts Károly tokaji és Balla Géza aradi gazda közös karácsonyi kóstolójára, az soha nem felejti el. A közönség igazán szerette a helyet, bevallom, nekem is nagyon hiányzik, sokszor álmodom vele, és bár sok anyagi veszteséget termelt, szívből sajnálom, hogy tizennégy küzdelmes év után vége lett. Emellett a Várnegyedhez kapcsolódik életem egyik „nagy találkozása” is: dr. Nagy Gábor Tamás akkori polgármester, aki tudta, milyen fontos számomra a magyar költészet, egyszer elhívott az Országzászlónál tartott ünnepségre, hogy mondjam el Juhász Gyula fájdalmas Trianon-versét, amelyet a szocializmus évtizedei alatt még a gyűjteményes Juhász-kötetből is kihagytak a cenzorok. Ezen a szép eseményen találkoztam Szigethy Gábor színház- és irodalomtörténésszel, a találkozásból barátság és máig tartó közös munka lett: több hangoskönyvet rögzítettünk együtt, emellett idestova 15 éve járjuk Krúdy-novellákból összeállított műsorral az országot, de ő volt a rendezője az Arany János-estemnek is, amelyet a Nemzeti Színházban mutathattunk be. Nem utolsó sorban ehhez a kerülethez kötődik megismerkedésem a feleségemmel is, aki szerelmünk hajnalán a Krisztina tér szomszédságában lakott. Megszámlálhatatlan alkalommal sétáltam haza gyalog – miután hazakísértem őt – éjszaka át az Alagúton, majd a Lánchídon egészen a Kossuth térig, több dalszöveget is dünnyögtem ezalatt a séta alatt…
