Bővül a Bubi: 190 új kerékpár áll szolgálatba
Rekordokat dönt a közbringát használók száma, a szolgáltatónak lépést kell tartania a megnövekedett igényekkel.
Rekordokat dönt a közbringát használók száma, a szolgáltatónak lépést kell tartania a megnövekedett igényekkel.
A polgári kezdeményezésnek köszönhetően ma már rendezettebb és tisztább utcakép fogadja a Várfok utca felé vezető lift környékén közlekedőket.
Az I. kerület több pontján várható a napokban a gyalogos, kerékpáros és az autós forgalom korlátozása.
Az I. kerületi Fidesz frakció is támogatta a Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpont korszerűsítését.
Magyarország Kormánya 300 millió forinttal járul hozzá a Dezső utca 8. szám alatti új bölcsőde létesítéséhez.
A fiatal családok kerületbe költözését és maradását ösztönző projekt szakmai megvalósításában Fazekas Csilla, a Budai Polgári Közösség elnöke vesz részt.
Óvodás és iskolás csoportok látogatnak majd el idősotthonokba, ahol a két generáció tagjai együtt játszhatnak, énekelhetnek, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.
Az I. kerületi 65 év feletti lakosok a Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda után már a Rudas Gyógyfürdőben is kedvezményesen ...
A Fidesz-KDNP frakció tagjai egyöntetűen támogatták a művésznő kitüntetését kimagasló művészeti életpályája, hivatástudata, közönségszeretete, a szakma iránti alázata és a ...
Budán, a Tabánban született az anyák megmentőjeként ismert Semmelweis Ignác, akiről az emléknapot elnevezték.