A főváros építészeti örökségei közül ezúttal a város egykori stílusát jelentősen meghatározó kupolák kelnek életre egyedi, kevertfilmes technikával Az eltűnt budapesti kupolák című rövidfilmben, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
Az Eltűnt Budapest című háromrészes animációs kisfilm folytatásában ezúttal a főváros eltűnt kupolái kockáról kockára alakulnak át mozgóképpé archív fotók segítségével, amelyek elsősorban a Fortepan gyűjteményéből származnak – olvasható az MTI-hez elküldött csütörtöki tájékoztatóban.
A kisfilm célja vizuálisan rehabilitálni a második világháború és a szocializmus városépítészetre gyakorolt pusztítását, valamint egyfajta időutazásként bemutatni a budapesti polgárok mindennapjait.
Mint írják, az első világháborút követően drasztikus változások történtek az építészet terén, a második világháború bombázásai nem kímélték Budapest díszes épületeit. A szocialista építészet tetődíszmentesítő programja pedig mindent megpróbált eltüntetni, aminek csupán díszítő funkciója volt. E két korszak súlyos károkat okozott Budapest látképében és a kupolák a legfőbb „áldozatok” listáján szerepelnek.
Az Animatiqua Stúdió múltidéző filmje Budapest építészeti örökségeit modern és régi filmes módszerek ötvözésével kelti életre. A film elkészítése csaknem fél évet vett igénybe, alapos kutató- és terepmunka előzte meg. A filmben szereplő 30 képet különleges technikával keltették életre, sok épületet például újra befotóztak, valamint a képeken szereplő épületek közül a legtöbbet új képalkotási technológia segítségével 3D-ben is megépítettek az alkotók.
Kondacs András, a film rendezője azt mondta: a kiválasztott képeket rétegekre bontják, majd animálják, megmozgatják a kiemelt elemeket. A fővárosi kupolákról három részes sorozatot terveznek.
A film csütörtöki premiervetítése után Kondacs András filmrendező, a projekt alkotója beszélgetett Sólymos Sándor Ybl-díjas építésszel és filozófussal a városépítészetről, az egykori épületek, valamint kupolák jelenéről és jövőjéről.
Kép forrása: Az eltűnt budapesti kupolák c. film