Az okos városfejlesztési programok kiemelten fontosak az első kerületben. Varga Dániel és Fazekas Csilla bizottsági elnökök közösen tűzték zászlójukra, hogy rövid időn belül minden kerületi nagycsoportos iskolai felkészülését a DIOO névre keresztelt digitális okosjáték is segítse. – A DIOO egy speciális készségfejlesztő eszköz.
Az okosfejlesztés játék közben monitorozza a nagycsoportosok tudás- és készségszintjét. Ennek köszönhetően pontosan kiderül, hogyan fejlődnek az iskolaérettséghez szükséges képességek a gyermeknél. Minden óvodásnak saját profilja van a rendszerben, egyénenként látszik a gyermekek képességeinek fejlődése – mondta az Egykernek Varga Dániel jobboldali önkormányzati képviselő. Eddig a Toldi utcai és az Iskola utcai óvodák nagycsoportosai vettek részt a DIOO-programban, most pedig az a cél, hogy további négy első kerületi óvodába is telepítsük a játékot. – A visszajelzések alapján, mind a gyermekek, szüleik és a pedagógusok is szeretik ezt a fejlesztést, és nagyon várják a rendszer bővítését. Úgy gondolom, hogy ezzel az innovációval a jövőbe fektetünk – tette hozzá a képviselő.