A kutya az ember legjobb barátja, tartja a mondás, de egy hűséges eb még ennél is több tud lenni: családtag, közösségszervező erő. Hogy ez mennyire így van még egy politikus életében is, arról Gulyás Gergely Kristóffal beszélgettünk.
Mikor léptek be a kutyák először az életébe?
Hét éves voltam, amikor kertes házba költöztünk a szüleimmel, onnantól kezdve mindig volt kutyánk. Először egy husky volt a házőrzőnk, az ő helyét egy beagle, végül egy németjuhászunk vette át.
Ezek után gondolom nem volt kérdés, hogy a saját otthonába szeretne-e egy kutyát.
Természetes volt, hogy amikor a feleségemmel a családalapításon gondolkodtunk, egy négylábú „családtagot” is beleszámítottunk az egyenletbe. Neki is világéletében volt kutyája, úgyhogy már csak azt kellett eldöntenünk, milyet válasszunk. Olyan fajtában gondolkodtunk, amelyik ideális a gyermekneveléshez, ezért nagyon tudatosan körüljártuk a témát, és hosszas gondolkodás után a golden retriver mellett döntöttünk.
Mennyire vált be a ez a fajta?
Jobbat nem is választhattunk volna. Bodza és a gyermekünk az első pillanattól imádják egymást. A kutya egyébként bent él velünk a négy fal között, így nem meglepő, hogy az első dolog, amit a kisfiunk nevén nevezett, a „vau-vau” volt. Érdeklődnek egymás iránt, sokat játszanak, harmonikus a kapcsolatuk.
Milyen kutyás gazdinak lenni az I. kerületben?
Sokáig Bodzával jártam dolgozni, így hamar belecsöppentem a vízivárosi kutyás közösségbe. Egyedi élmény megélni, amikor ismeretlenül is köszönnek egymásnak a kutyások, és elsősorban nem is az embert, hanem a másik kutyáját ismerjük meg a napi séták során. Ilyenkor én is „a Bodza gazdája” vagyok, és nem Gulyás Gergely Kristóf, önkormányzati képviselő. A kerületi kutyások összetartó, tudatos és kezdeményező közösségeket alkotnak. Nem véletlen, hogy velük közösen sikerült tavaly kiadnunk a Budavári kutyás kisokost, ami reméljük előremozdította a kutyás és nem kutyás együttélést.
Mennyire közösségi élmény a városi kutyatartás?
A kutyák és a gazdáik kerület szerte kiváló, zárt kutyafuttatókban tudnak ismerkedni. Mi a Szeder lépcsőhöz jártunk sokat, az ottani közösség hamar befogadta Bodzát. Szívmelengető érzés volt, hogy mindketten baráti közegben lehettünk. De hasonlóan jókat tudok mondani a tabáni kutyásokról is.
Van-e olyan terület, ahol lehetne könnyíteni a kutyások helyzetét?
A Horváth-kertben például lehetne bővíteni a kutyás infrastruktúrát, de egy új kutyafuttatónak is lenne ott hely. Szomorú, hogy egyesek a mai napig képesek tűvel teletűzdelt, vagy mérgezett húst szórnak ki a kutyások által használt közterületekre, itt lenne hová előrelépni. A közkutak, itatási lehetőségek és a kutyapiszokgyűjtő edények terén is van még fejlődési lehetőség, de a kerület alapvetően szerencsés adottságokkal bír. Ráadásul most a Tabánt és a Vérmezőt is bevonták egy fővárosi projektbe, amely a kutyás-nem kutyás együttélés javítását is célozza, ez külön biztató.
