Szeptemberig lehet jelentkezni a felnőtteknek szóló szakmai képzésekre, az érdeklődő 25 év felettiek mintegy 180 szakma közül válogathatnak, a kamara „kisokos“ összeállítással segíti a szakmaválasztást, – tájékoztatott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)
A Szakképzés Információs Rendszere (SZIR) adatai szerint 2023 első félévében a szakképzésben mintegy 20 ezer fő vett részt Budapesten, 40 százalékuk úgynevezett felnőttképzési jogviszonyban – a szakképző iskolai vagy technikumi képzésben – tanult.
Magyarországon az állam mindenki számára ingyenesen biztosítja két szakma és egy szakképesítés megszerzését. Az első szakma esetében a szakmai bizonyítvány megszerzéséig, a második szakma esetében három tanéven keresztül, illetve szakképesítés esetében az első képesítő vizsga befejezéséig.
A BKIK tapasztalatai szerint népszerű a szakképzési rendszernek az a speciális szegmense is, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a képzésben résztvevők szakképzési szerződéses jogviszonyt létesítsenek akár saját munkahelyükkel munkaviszonyukkal párhuzamosan, akár egy másik vállalkozással. A duális képzésben résztvevő tanulók a munkaviszonyuk megtartása mellet sajátíthatnak el olyan hiányszakmákat, amellyel aztán egy pályamódosítást végrehajtva akár azonnal el is tudnak helyezkedni. A BKIK mintegy 800 vállalkozással áll kapcsolatban, amelyek összesen 1159 képzőhelyet működtetnek Budapesten.
- A szakmák jegyzéke az úgynevezett SZAKMAJEGYZÉK (korábbi OKJ), a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal oldalán (nive.hu) található, ahonnan le is lehet tölteni.
- Az ingyenes képzésben nem magyar állampolgárok is részt vehetnek szabályozott feltételek fennállása esetén.
- A BKIK által összeállított felnőttképzéssel kapcsolatos kisokos a bkik.hu oldalon érhető el.
Forrás: BKIK