A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023. július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert. Az árfigyelő célja, hogy az egyes élelmiszeripari termékek napi eladási árának megjelenítésével segítse a fogyasztói döntéseket, és a piaci verseny fokozásán keresztül lejjebb szorítsa az árakat, ezzel is hozzájárulva az infláció mielőbbi letöréséhez, a családok megvédéséhez.
Az indulás óta több mint 650 ezren keresték fel az online árfigyelő weboldalát, – hívta fel a figyelmet az oldal népszerűségére Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke.
A rendszerben lévő 62 alapvető élelmiszer darab- és egységárait naponta küldi az adatküldésre kötelezett hat kereskedelmi lánc mintegy 1200 boltja, a felület segítségével a vásárlók eldönthetik, hogy melyik a számukra legkedvezőbb árban lévő, ugyanolyan minőségű termék, és ezt melyik boltban vásárolják meg.
„Egy jó értelemben vett “öldöklő” napi árversenyt indított a kereskedők között az árfigyelő rendszer, amelynek bevezetése óta két százalékponttal csökkent az élelmiszer-infláció a Gazdaságfejlesztési Minisztérium számításai szerint“, – hangsúlyozta a GVH elnöke Rigó Csaba Balázs.
A GVH elnöke szerint az ugyan nem realitás, hogy visszatérjenek például a 2021. októberi fogyasztói árak, de az élelmiszerárak kisebb csökkentésével és az év végére várt egyszámjegyű inflációval helyreállhat a reálbér-növekedés és vélhetően a kereslet is.
Az árfigyelő rendszert létrehozó munkacsoport tagjai továbbra is dolgoznak azon, hogy újabb, felhasználóbarát fejlesztésekkel egészítsék ki a rendszert Újabb kereskedelmi egységek csatlakozásával még nagyobb árverseny várható, és nagyobb látogatottság lesz elérhető, – vélte a szakember.
A hat kereskedelmi lánc versenye befolyásolja a teljes rendszert a piaci verseny miatt folyamatosan figyelő kisebb kereskedőket is, vagyis szinte az egész szektort, ez pedig közvetve az árak csökkenésére és az inflációra is kedvező hatással van.
Ez az árverseny a fogyasztóknak biztosan jó, a GVH-nak pedig az a szerepe, hogy a jogszabály által biztosított eszközeivel és egyéb, önként vállalt feladataival a versenyt szorgalmazza és pártolja, – mondta az elnök.
Augusztustól hideg-élelmiszer vásárlására is felhasználható már a SZÉP-kártya, ami akár további lendületet adhat az infláció letöréséhez.
A Gazdasági Versenyhivatal által működtetett online árfigyelő adatbázis ITT érhető el.: arfigyelo.gvh.hu
Forrás MTI , Kossuth Rádió