Az I. kerületi Fidesz és a Budai Polgári Közösség összefogott, hogy mihamarabb a törökországi földrengés elszenvedőinek segítségére siessen: közös kooperációban adománygyűjtést indítottak.
A minél hatékonyabb segítségnyújtás érdekében a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetsége közzétette, mik azok a tárgyi felajánlások, amelyekre a mostani megrázó helyzetben leginkább szükség van: téli sátrak, takarók, gázmelegítők, generátorok, hálózsákok, mobil WC-k és fürdőszobák, konténerek. Emellett bébiételeket, tápszert, pelenkát, instant ételeket, kézfertőtlenítőt, vitaminokat is szívesen fogadnak.
A követség további ruhaadományokat semmiképpen sem tud fogadni, ezért a szervezők hangsúlyozottan kérik minden kedves felajánlótól ezek mellőzését.
A tárgyi adományokat a Budai Polgári Szalonban gyűjtik hétfőtől csütörtökig, 10-16 óráig.
Amennyiben inkább pénzbeli hozzájárulással segítenének, akkor azt a képen szereplő bankszámlaszámon lehet megtenni.